Tervek, tervrajzok…

Helló Világ! Mozgalmas hétvége van mögöttünk, de erről majd a következő posztban olvashattok. 🙂 Tervrajzokat ígértem és íme sikerült egy 3D-s nézetet összerakni, az alaprajzon felül. Remélem így jól értelmezhető lesz. Az eredeti elrendezés a következő volt: Szoba szoba hátán… Pontosabban egy egymásból nyíló labirintus, kis terekkel. Minden szobából egy újabb szobába jutott az ember, ezen szeretnénk változtatni. A kép bal alján van a bejárat, innen kezdve a terek funkciója a következő volt: előtér, tőle jobbra “nappali”. Mögötte konyha, a mögött fürdő, majd kis szoba. Így eljutottunk az utca frontra, jobb oldalt fent. A konyhából egy kamra nyílt, onnan pedig kijutunk a kazánházba. (Ez nincs a képen)

A bal oldala sokkal egyértelműbb, “nappali” részből ajtó nyílt az első szobára, amelyből átjutottunk a másik szobába, ebből ajtó nyílt a kis szobára és a fürdőre is. Igen, kissé bonyolult és nagyon szét szabdalt, nem egy tipikus kockaház elrendezés, tekintve, hogy nem pont 10×10-es és folyosó sincs benne. Ennek ellenére nem volt nehéz meglátni benne a lehetőséget, főleg, ha vizuális típus az ember lánya. És sok előnye van annak, ha a szobák nem az utca frontra, hanem az udvarra néznek. 

Sok-sok tervezgetés után (a mostani a hatodik változat ) a következő terv mellett döntöttünk. A bejárat marad a helyén, de az ablakok a mostani divat szerint francia ablakokra cserélődnek, itt kap helyet egy hatalmas gardrób szekrény is. Családi teret alakítunk ki a jobb oldalon: letisztult, egybenyitott terű nappali lesz, hatalmas tolóajtón át pedig kijutunk majd a teraszra. Mögötte kap helyet az étkező, és a konyha egy fektetett keskeny ablakkal, innen a háztartási helységbe vezet majd ajtó. Külön szeretnénk a wc-t és a fürdőszobát, utóbbi így kikerült az utca frontra, de a magasan elhelyezett fektetett ablak miatt a fény bejut, a kíváncsi szemek elől pedig rejtve maradunk. Bal oldalon az egymásból nyíló szobák megszűnnek, helyette három még így is elég nagy háló kap helyet. 

Munkálatokat tekintve falak bontása vár ránk, szobák padlójának betonozása, fűtés, villany és vízhálózat teljes cseréje, ajtók megszüntetése illetve áthelyezése, kertrendezés, kerítés építés, melléképületek felújítása, új garázs építése, a teljesség igénye nélkül. Pozitívumként a ház kívülről pár éve szigetelést kapott, amelyet így csak színezni kell. A tető most pala, bitumen zsindely borítással, ennek lecserélése még kérdőjeles. A Férjem egy hozzáépítésen is gondolkodik, a nappali térnövelése céljából, ha kicsinek éreznénk ezt a teret. A jelenlegi tervek természetesen nincsenek kőbe vésve, de igyekszünk megvalósítani őket. Ugye nem is lehetetlen augusztusig? Én még mindig kitartóan hiszek benne 😉

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük