Újratervezés 7.0

Helló Világ! Már annyira azt hittem/hittük, hogy a Tervek, tervrajzok poszt megírása a végleges elrendezést jelenti, tévedtünk. Szerencsére 🙂

Ugyanis ahogy már az előző posztban utaltam rá, találkoztunk egy nagyon jó térlátással rendelkező hölggyel, aki új megvilágításba helyezte a ház sorsát. Felvázolt nekünk egy olyan lehetőséget, hogy még én is elámultam, mit lehet ebből a térből kihozni. Tegnap újramértünk minden falat a házban, így már a tényleges méreteket kaptuk meg.

Az első képen az általunk elképzelt elosztást láthatjátok, a másodikon pedig az új és végleges és sokkal jobbat. 😉 A legszembetűnőbb változás ( fentről lefelé haladva), hogy az addigi kicsi fürdőszoba az utcafronton így már szép nagy lett,benne lesz helye sarokkádnak és zuhanyzónak is. A WC is mellé került, ezzel megoldva az ablak hiánya és a szellőztetés témakörét. ( ez a része tetszett a legkevésbé a mi változatunkon) A kazánházhoz kis hozzáépítés fog történni, így a kutyá(k)nak is nagyobb helye lesz, és a tároló terület is megnő majd. A három szoba maradt a helyén, immár egyenes ajtókkal,(egy fő háló és két későbbi gyerekszoba) a kandalló a jelenlegi kéményhez került. A konyha-étkező-nappali rész felcserélődött nappali-étkező-konyha részre, nagyobb tereket nyerve így. Itt is lesz egy hozzáépítés, hogy megkapjuk ezt a szép tágas konyhát, és a kilátásomat a diófára, természetesen fektetett ablakon 🙂 A tolóajtó pedig a konyha bal oldalán kap majd helyet, ide épül a terasz. Az előszoba rész nem változott, ( bár a 3 helyett csak 2 franciaablak lesz ) itt egy hatalmas gardrób szekrény nyeli el majd a ruhákat, kabátokat. A terek így nagyobbnak érződnek és kevesebb ablakra is van szükségünk mint számoltuk, mégis minden része a háznak világos és modern lesz. És aminek én a legjobban örülök: amerikai konyhám lesz, hatalmas konyhaszigettel 😀

Eredeti terveink szerint is, és hogy ezt a megoldást megkapjuk le kell bontanunk még 3 falat az utcafronti résznél, ide jöhet majd a fürdő és a WC. Fapadló és linóleum felszedés vár még ránk, valamint a radiátorok és csöveik leszerelése és pár héten belül remélem már arról írhatok, hogy megjöttek az első mesterek, és kezdődhet a móka. Az idő nekünk kedvez mostanában: ha kint borús, bent tevékenykedhetünk és a kert is halad, ha már bent nem tudjuk hasznosítani magunkat. És persze még mindig kategorizálhatjuk a limlomokat, ha olyan nagyon unatkoznánk 😉

_rajz
635924505060815890

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük