Lomtalanítás, mint véget nem érő folyamat

Helló Világ! A múlt hetünk és a hétvégénk egyik fele is lomtalanítással telt. És ha bárki azt hinné, hogy végeztünk, az nagyon téved.

Ugyanis adott egy “huszonakárhány” méter hosszú melléképület. Abban akár ötven éves dolgokat is talál az ember. Képet most nem rakok, nem szeretnék lesokkolni senkit sem. De azért érzékeltetem a helyzetünket. Az épület tégla, ez a pozitívum benne. Lesz hely benne garázsnak, fás kamrának, szerszámosnak, hosszúságából adódóan igazából több részre is fel lehet majd tagolni. 

A csúf igazság pedig a következő: az egyes részek ( most garázs, fás, tyúkólak, kinti wc és szerszámos ) jelenleg tyúkhálóval vannak elválasztva, elvétve találunk pár tégla falat is. Az egész épület belmagasságára az éppen el lehet férni alatta megfogalmazás a legtalálóbb, így majd a tetőt meg kell emelni (jóval későbbi miniprojekt). A “majd jó lesz valamire” kategória jellemzi az örökölt káoszunkat, ebből egy kis ízelítő: fa nyelek mindenféle méretben, képkeretek, rozsdás szögek, régi vasaló, pár porszívócső, gyertyatartó, komód, szekrény, szalma, bicikli, fazekak, lábasok, írógép, szalmakalapok, kábelek, kapcsolók és relék, azaz a villanyszerelés kellékei minden mennyiségben, pár ágy, asztal és székek, ablakkeretek….a felsorolásom csak egy KIS szelete a végleges listának, mindenki elraktározhatja magában az élményt. Szeretném majd leírni a “nincs több lom!” mondatot is, ha sikerül valaha is, biztos, hogy örömtáncot járok…

Közben még mindig terepet rendezünk, rendszerezünk, kupacokba halmozzuk a használható dolgokat, árajánlatokat kérünk, bontunk és tervezünk. Nem panaszkodom, szeretem az egyes miniprojekteket, a végcél lebeg a szemem előtt. 😉

Gyönyörködöm a sok hóvirágban, boldog vagyok, hogy sok gyümölcsfánk van, hogy kezd szépen kirajzolódni minden, A HÁZ időszámításának 22. napján.

WP_20160222_002

Így amíg más ruhákra, mi újabban talicskára, metszőollóra, ágvágóra és palántákra költünk. Ma pedig beszereztem a HÁZ első új facsemetéjét is, egy kajszibarackot.

A különféle briliánsabbnál briliánsabb ötleteimmel pedig szórakoztatom a családot: “szerintem ide kellene még egy ablak” és társaik….ha pedig már végképp nem bírok magammal, akkor a Pinterest a legjobb barátom 😀 Ő legalább kitalálja, hogy mit akarok, és nem fél megmutatni! Motiválva a kis fejem újabb remek ötletekkel…

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük